Belépés: Google szolgáltatások
Digitális tanrend tájékoztató

Amennyiben problémája adódik a KRÉTA rendszerbe való belépéssel akkor írjon a következő e-mail címre: kali.andrea@kossuth-hatvan.hu

hireink1

2014. marciusmárcius 14-én gyönyörű műsorral emlékeztünk az 1848-49-es eseményekre.
Köszönet érte az 5. a osztálynak, Székelyné Kiszel Erika tanárnőnek és Sánta László tanár úrn
ak.

Az eseményről készült fotókat megtekinthetik itt és itt.

A műsor után iskolagyűlést tartottunk, amelyen közösen örültünk az elmúlt hónapok kiemelkedő sport- és tanulmányi eredményeinek.

 

Rendhagyó számítástechnika órára került sor 2014. március 5-én, szerdán délután a Kossuthban. Az óra különlegességét az adta, hogy a jelentkező tanulók számára angol nyelven folyt az oktatás. A Basa Lionel tanár úr szervezésében létrejött órán Skype segítségével kapcsolódtak össze a Kossuthos diákok az angliai Woodham Academy – azonos korosztályba tartozó – tanulóival, akik anyanyelvükön tanították a magyarországi gyerekeket a Scratch programozás alapjaira.

 

 

P3050079

 

Felépült a Skype kapcsolat - Darren többnyire a színfalak mögül irányította a lányokat


Darren Smith, a Woodham Academy számítástechnikai munkaközösségének vezetője elmondta, hogy Erica és Tamsin remekül érezték magukat a szerepben, és valószínűleg az egyik meghatározó iskolai élménye lesz a két kislánynak, hogy magyar diákokat taníthattak.


„That was great! My students absolutely loved doing this today. I think it will be one of their prominent school memories. Thank you all.” – Darren Smith


 

Erica and Tamsin

 

Erica és Tamsin - középen a magyar csapat


Tanulóink remekül szerepeltek az órán, nem jelentett nehézséget számukra az angolul megszólaló két „tanársegéd”, a feladatok megértése. A felmerülő kérdésekre is ügyesen válaszoltak. Darren meg is jegyezte, hogy a gyerekek milyen intelligensek és jó magaviseletűek. Számukra is maradandó élményt jelentett az esemény, hiszen nyelvtudásukat valós körülmények között tesztelhették, miközben nem csak nyelvi, de számítástechnikai ismereteik is bővültek, és egy kicsit kizökkentek a hétköznapokból.

Érdekes linkek:

Az angol fél beszámolója

Mi a Scratch? - Wikipédia
Az angliai Woodham Academy twittere és honlapja
További képek az eseményről

 

muveszetek honapja2014

 

Szépséges nők,

Jó asszonyok,

Kívánunk boldog,

Víg nőnapot.


 

 2014. február 28-án, pénteken szerveztük meg felsős diákjaink számára e közkedvelt közösségformáló iskolai programot. Nyolcadikosaink közül a diákok által választott bálkirálynő (Lauber Eszter 8.a) és bálkirály (Szepesi Szabolcs 8.b) nyitótáncával kezdődött a mulatság. Az angol és a bécsi keringő méltó folytatása volt az estnek, melyet a fiúk és lányok egyaránt nagy fegyelemmel és könnyedséggel adtak elő. A lányok ruhakölteménye, diszkrét sminkje, frizurája mindenki elismerését kiváltotta. A fiúk mellényes, nyakkendős gavallérokként vezették táncba partnereiket.
Az osztályonkénti produkciók hol kacagásra, hol csodálatra és persze vastapsra késztették a közönséget. Sok érdeklődő szülő, rokonok, barátok és egykori Kossuthos diákok is eljöttek, hogy együtt múlassák az időt és kergessék el a telet felső tagozatos diákjainkkal. 


Köszönjük szépen a szülőknek, hogy támogatták a farsangi bálunk színvonalas megrendezését.

Gratulálunk az osztályoknak és az osztályfőnököknek a színvonalas produkciókért.

 

 

koszonolevel2014

 

 

A Hevesy György országos kémiaverseny területi forduló eredményei

7 .osztály

Ssz.

Név

Iskola

Pontszám

1.

Jász Krisztián

Batthyányi József Általános Iskola, Hort

83,5

2.

Patakos Barnabás

Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

81,5

3.

Gyurkó Ákos

Berecz Antal Ált. Iskola, 3016 Boldog, Árpád u. 23.

75,5

4.

Matin Orsolya

Batthyányi József Általános Iskola, Hort

68,0

5.

Báti Bettina

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

66,5

6.

Szombati Hanna

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

66,5

7.

Pápai Gergely

Újhatvani Római Katolikus Ált. Iskola Hatvan, Rákóczi

66,0

8.

Dudás Olivér

Berecz Antal Ált. Iskola, 3016 Boldog, Árpád u. 23.

62,0

9.

Oláh Dávid

Újhatvani Római Katolikus Ált. Iskola Hatvan, Rákóczi

61,0

10.

Tyukodi Mirtill

Szent István Általános Iskola, Hatvan

54,0

11.

Varga Bálint

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

45

12.

Víg Levente

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

44,5

13.

Borbás Áron

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

40,0

14.

Kókai Eszter Anna

Szent István Általános Iskola, Hatvan

38,5

15.

Oláh Zoltán

5. Sz. Általános Iskola, Hatvan

32,5

16.

Bukovics Kinga

Szent István Általános Iskola, Hatvan

21,5

 

8. osztály

Ssz.

Név

Iskola

Pontszám

1.

Kovács Gergő

Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

95,5

2.

Orbán Flóra

Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

94,0

3.

Pajkos Barnabás

Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskola, Apc

72,5

4.

Szepesi Szabolcs

Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

63,5

5.

Ádám Balázs

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

53,5

6.

Gál Miklós

Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

49,5

7.

Szikszai Lilla

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

40,0

8.

Major Bence

Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan

38,5

9.

Csutak Szabolcs

5. Sz. Általános Iskola, Hatvan

24,5

10.

Lenkei Dominika

Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola

21,0

 
További cikkeink...
Fenntartó

fenntarto cime

E-ellenőrzőkönyv

kreta img1

Határtalanul! 2019

hatartalanul banner

Tehetseg.hu

akkreditalt kivalo_tehetsegpont

Boldog iskola

boldog iskola

125 éves az iskolánk

kossuth125

Informatika - fizika

logo pl_animated

Vándorserleg

Iskolánk 2015-ben sorozatban ötödször nyerte el Heves megye legjobb versenyeredményekkel büszkélkedő városi iskolájának járó vándorserleget. 

Eseménynaptár
Előző hónap Augusztus 2020 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 31 1 2
week 32 3 4 5 6 7 8 9
week 33 10 11 12 13 14 15 16
week 34 17 18 19 20 21 22 23
week 35 24 25 26 27 28 29 30
week 36 31
▪▪▪ ONLINE látogatók ▪▪▪
Oldalainkat 34 vendég böngészi
Bannerek

 

hatvanihirlap

..........................................

alapitvany banner1

..........................................

legjobbiskola14-15

Keresés a honlapon