2018. november 10-én tanulóink Egészségnapi programokon vehettek részt. Az alsósok játékos tornával, kóstolókkal, vetélkedőkkel, okostányér rajzolásával és egy közös egészséges sétával töltötték a délelőttöt. Két osztályban a Szurikáta program keretén belül a gyermekkori cukorbetegségről volt interaktív foglalkozás.
A felső tagozaton a 8. évfolyam előadást hallgathatott a függőségeket okozó szerek témájában, valamint az újraélesztést is gyakorolhatták. Minden osztály  készített egy plakátot, amelyen 125 gyümölcs jelent meg, kapcsolódva ezzel iskolánk 125 éves évfordulójához.
Totók, kersztrejtvények és oktató kisfilmek is az egészség témakörében várták a felsősöket.

A mozgás sem maradhatott el, minden évfolyamon tűzharcban mérték össze ügyességüket az osztályok.

A napot Budai Ildikó A cukorbetegség megelőzése c. előadása zárta, melyet minden felsős tanuló meghallgatott.

Igazán mozgalmas és egészséges szombat délelőttöt töltöttünk együtt!

A nap hangulatáról a képek beszélnek:

Egészségnap az 1.b-ben

Egészségnapi élmények az 1.a-ban

Egészségnap 2018

 
E-ellenőrzőkönyv

kreta img1

Határtalanul! 2018

hatartalanul banner

Digitális témahét 2018

dth 2017_logo

Tehetseg.hu

tehetseg.hu

Vándorserleg

Iskolánk 2015-ben sorozatban ötödször nyerte el Heves megye legjobb versenyeredményekkel büszkélkedő városi iskolájának járó vándorserleget. 

Eseménynaptár
Előző hónap Február 2019 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 5 1 2 3
week 6 4 5 6 7 8 9 10
week 7 11 12 13 14 15 16 17
week 8 18 19 20 21 22 23 24
week 9 25 26 27 28
▪▪▪ ONLINE látogatók ▪▪▪
Oldalainkat 94 vendég böngészi
Bannerek

 

hatvanihirlap

..........................................

alapitvany banner1

..........................................

legjobbiskola14-15

Keresés a honlapon