2019-ben már 20. alkalommal rendezték meg a versenyt, amelynek egri fordulóján áprilisban, ezúttal harmadik alkalommal vettek részt iskolánk csapatai. A szervezők a versenyt közösségi élménnyé varázsolják. A matematika-logika világát és a fesztiválok hangulatát kombinálják a tanulmányi versenyekével.

A megmérettetés helyszíne az EKE, Leányka Úti Campusa volt, ahol 2000-nél is több versenyző várta a 10.30-as rajtot. Az indulást megelőzte a közös medvés bemelegítés. A feladatokat különböző „erdei állomásokon" oldottuk meg, melyet egy térkép segítségével kellett megkeresnünk a verseny folyamán. Amikor egy feladatra hibás választ adtunk, „mellékágra" kerültünk, ahonnan újabb feladat helyes megoldásával lehetett visszatérni a helyes irányba. A 3 és fél órás verseny alatt így egy-egy csapat több kilométert is túrázott. Frigyes Levente, Halmai András és Szabó Bence 8.b osztályos tanulókból álló csapatunk különdíjat kapott, mert kategóriájukban a leghosszabb utat járták be, 6,5 km-t tettek meg.

A megoldott feladatok számától függően a résztvevők három szintet érhettek el: bronz-, ezüst- vagy aranymedve fokozatot.

Ezen a remek logikai fesztiválon immár 54 felső tagozatos diák / 18 csapat vett részt az iskola alapítványának hozzájárulásával, a szülők támogatásával.

Csapataink kiváló eredményeket értek el:

2 bronz, és 2 csapat ezüst medve fokozatot szerzett, sőt 14 csapatunk az arany medvekategóriáig jutott.

Iskolánk tanárcsapata az Ursa Minor kategóriában 1. helyezést ért el. Ezzel ők továbbjutottak a debreceni országos döntőbe. A csapat tagjai: Oroszlán Anett, Varsányi Gábor, Székelyné Kiszel Erika.

Külön öröm számunkra, hogy a szervezői stáb több tehetséges tanítványunkra is felfigyelt. Nagyszerű teljesítményük alapján a következő kossuthos diákok meghívást kaptak a nyári Medve matektáborba:

Cseppentő Áron 5.b, Monok Péter 5.a, Nagy Nóra 5. a, Zelenka Dávid 5. b, Borodi Márton 6.a, Varga-Bergmann Bíborka Kendra 6.a, Horváth Kristóf 6.a, Egyházi Godó 6.a, Vass Viktor 6.c, Halmai András 8.b, Skrabák László 8.a, Szabó Bence 8. b, Szűcs Áron 8. b

Nagyon jól éreztük magunkat ezen az érdekes,túrázós, logikai kiránduláson.

Székelyné Kiszel Erika

IMG 4299

 
E-ellenőrzőkönyv

kreta img1

Határtalanul! 2018

hatartalanul banner

125 éves az iskolánk

kossuth125

Informatika - fizika

logo pl_animated

Tehetseg.hu

tehetseg.hu

Vándorserleg

Iskolánk 2015-ben sorozatban ötödször nyerte el Heves megye legjobb versenyeredményekkel büszkélkedő városi iskolájának járó vándorserleget. 

Eseménynaptár
Előző hónap Június 2019 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 22 1 2
week 23 3 4 5 6 7 8 9
week 24 10 11 12 13 14 15 16
week 25 17 18 19 20 21 22 23
week 26 24 25 26 27 28 29 30
▪▪▪ ONLINE látogatók ▪▪▪
Oldalainkat 91 vendég böngészi
Bannerek

 

hatvanihirlap

..........................................

alapitvany banner1

..........................................

legjobbiskola14-15

Keresés a honlapon