Visszaemlékezés - Garami Béla - 1954


Visszaemlékezésem, emlékeim.

A riport készítői: Garami Anna és Garami Réka

 

      Három osztály volt egy évfolyamban és körülbelül 45 gyerek volt egy osztályban. A mi osztályunkban 47-en voltunk. A Szőlő-hegyen laktunk így a lyukhíd felé kellett iskolába mennem. Első naptól kezdve egyedül járt mindenki iskolába. A Városháza előtt piac volt, az iskola előtt egy piros levelű almafa és egy hirdetőoszlop állt.

 

Dr. Pér Istvánné volt az első osztályfőnökünk. Felsőben Ripka Erzsébet vett át minket.

     Az osztálytermek olajos padlósak voltak, a biológia terem és a 4. a terem helyén egy nagy egybenyitott helység állt. Ez volt a tornaterem, csak ez a terem volt parkettázott. Fehér trikóban, fekete, rövidnadrágban és egyforma gumicipőben kellett járni testnevelés órára. Nagyon szerettem a parkettán csikorgó gumicipő hangját.

     Öntött vaskályhákkal fűtöttek. Akkor is lengő ajtók voltak a folyosók elején és végén. Felső folyosó jobb oldalán két nagy összenyitható terem volt, itt tartották a rendezvényeket. A lépcső alatt (a mostani vízivó helyén) nyomós ivó kutak voltak. A gondnok, Bridl János a konyha és a „kis tárgyaló” helyén lakott a családjával. A fiuk onnan járt be minden nap. 

     A focipálya akkor még földdel volt borítva. Az osztályokban nem volt ellenségeskedés, mindenki jóban volt mindenkivel. Szombaton is volt tanítás.

     Néhány tanár: Jámbor Oszkár „a kokibajnok”, Paksi Gyula orosz-és rajztanár, Zentai Alfréd számtantanár, Varga Illés énektanár, Kanyó Gábor történelem. Pár osztálytársam: Ürmös Andor, Fülöp Pál, Jobbik Ferenc, Lengyel József, Hajdú Károly, Pál Géza.

 

65 év

Hatvan, 2019. 02. 21.

 


 

 vissza

 

Visszalépés


 
E-ellenőrzőkönyv

kreta img1

Határtalanul! 2018

hatartalanul banner

125 éves az iskolánk

kossuth125

Informatika - fizika

logo pl_animated

Tehetseg.hu

tehetseg.hu

Vándorserleg

Iskolánk 2015-ben sorozatban ötödször nyerte el Heves megye legjobb versenyeredményekkel büszkélkedő városi iskolájának járó vándorserleget. 

Eseménynaptár
Előző hónap Szeptember 2019 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 35 1
week 36 2 3 4 5 6 7 8
week 37 9 10 11 12 13 14 15
week 38 16 17 18 19 20 21 22
week 39 23 24 25 26 27 28 29
week 40 30
▪▪▪ ONLINE látogatók ▪▪▪
Oldalainkat 64 vendég böngészi
Bannerek

 

hatvanihirlap

..........................................

alapitvany banner1

..........................................

legjobbiskola14-15

Keresés a honlapon