Hosszú hónapok munkájával készítettük elő pályázati projektünket Székelyné Kiszel Erika kolléganőmmel: logikai, társas, kommunikációs és személyiségfejlesztő játékok erejét felhasználva szeretnénk a tanulók és közösségek fejlődését elősegíteni több szempontból. A szakmai projektünk a Nemzeti Tehetség Program keretein belül támogatásban részesült, így megvalósításra kerül intézményünkben.

Mire elkezdhettük volna munkánk gyümölcseit nevelgetni, azaz a különféle összetételű csoportokat megszervezni, nagyon gyorsan átléptünk a digitális oktatás szakaszába. Újratervezést igényelt, hogy mely elemek megvalósíthatók a programból, s milyen speciális feltételekkel.

jatekdelutan

Az élő kapcsolat korlátozottsága, a megszokott rend felborulása felerősítette a tanórán kívüli közös tevékenységre való igényt, amely motivációt adott arra, hogy új utakat és megoldásokat találjunk.

Az elmúlt hetekben 17 különböző, 5-7 fős kiscsoportnak vezettem játékfoglalkozásokat átlagosan 2 alkalommal csapatonként. Az utolsó két hétben újabb egységek szerveződnek, s nagyobb lélegzetű játékok bevonásával mutatjuk meg a digitális térnek, hogy képesek vagyunk átvinni a közös játék hangulatát oda is.

A napokban visszaérkezett tanulói és szülői elégedettségmérő kérdőívek alapján a beszélgetéssel, játékkal együtt töltött idő hasznosnak találtatott a megkérdezettek körében.

Ősztől az iskola falai közé visszatérve több korosztályban, több színtéren, számos módszerrel fogjuk folytatni a megkezdett munkát, s reméljük, hogy mind több tanulót, s bizonyos speciális alkalmainkon mind több szülőt is körünkben üdvözölhetünk. Abban biztos vagyok, hogy mindenki, aki velünk tart, maradandó élményekkel gazdagodik majd.

Oroszlán Anett iskolapszichológus, munkaközösség-vezető

* Illusztráció: Épp egy Tiltott sziget party zajlik a Meet rendszeren keresztül

 
Fenntartó

fenntarto cime

E-ellenőrzőkönyv

kreta img1

Google Tanterem

google classroom

Határtalanul! 2019

hatartalanul banner

Tehetseg.hu

akkreditalt kivalo_tehetsegpont

Boldog iskola

boldog iskola

125 éves az iskolánk

kossuth125

Informatika - fizika

logo pl_animated

Vándorserleg

Iskolánk 2015-ben sorozatban ötödször nyerte el Heves megye legjobb versenyeredményekkel büszkélkedő városi iskolájának járó vándorserleget. 

Eseménynaptár
Előző hónap Szeptember 2020 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6
week 37 7 8 9 10 11 12 13
week 38 14 15 16 17 18 19 20
week 39 21 22 23 24 25 26 27
week 40 28 29 30
▪▪▪ ONLINE látogatók ▪▪▪
Oldalainkat 16 vendég böngészi
Bannerek

 

hatvanihirlap

..........................................

alapitvany banner1

..........................................

legjobbiskola14-15

Keresés a honlapon